bouquet

A „népi kezdeményezések”

Így nevezem azokat a programelemeket, amelyeket a násznép valamely tagja vagy tagjai találnak ki – közös ajándék, menyasszonyrablás, meglepetés-beszédek, megoldandó feladatok az ifjú párnak stb. -, és a ceremóniamester csak az esküvő napján értesül róluk. Ha értesül.

Ami aznap megtörténik, azt a vendégek a ceremóniamesterhez fogják kötni. Ha ügyes volt, akkor kevésbé, ha nem volt ügyes, akkor nagyon. Karesz bácsi két liter bor után mindenképpen beszélni akar, a menyasszony pedig két hete kikötötte, hogy Karesz bácsi nem beszélhet. Erre szokás mondani, hogy innen szép nyerni. (Más kérdés, hogy ilyen esetben némi családi előkészítő munka sokat tud segíteni, de ha már ott vagyunk, akkor késő.) Ilyenkor a ceremóniamester lélekjelenléte, meggyőző ereje, arány- és pedagógiai érzéke a helyzet kulcsa.

Miért jelentenek ezek a népi kezdeményezések feladatot, kihívást a ceremóniamester számára?

A ceremóniamester nem csak azt vállalja, hogy a programok ideális sorrendjéről és mennyiségéről gondoskodik, hanem azt is, hogy azok stílusát, megvalósítási módját a pár igényeihez szabja. A meglepetés-program egy ismeretlen tényező. Ha előkerül, a lehető legjobban kell rá reagálni, és nem csak az időbeosztás tekintetében.

Két eset lehetséges.

Az első, amikor a ceremóniamester aznap, de még a meglepetés-program kezdete előtt értesül arról. Azért, mert szólnak neki róla, vagy azért, mert észreveszi, hogy valami készül. A rutinos ceremóniamester hátszélben két kilométerről kiszagolja a szervezkedő csoportokat. A rutinos, és igazán jó ceremóniamestert pedig magától értetődően bevonják az előkészítésbe, mert a tapasztalt cinkost látják benne, akivel érdemes szövetkezni a siker érdekében. Miután a ceremóniamester értesült a tervezett programelemről, eldönti, hogy az adott program az adott módon megvalósítva illeszkedik-e az adott esküvő stílusához? Mindenki mást szeret, ezért kell ügyesen szakembert választani. (Hogy hogyan, arról itt olvashattok bővebben.) Ha a tervezett meglepetés egyezik a pár kívánalmaival, akkor ugyanaz a dolga, mint az előre tervezett elemekkel: időzíteni a programot, beavatni a stábot, és segíteni a levezetésben. Ha azonban a szervezkedő csapat túllő azon a célon, amit a pár és a ceremóniamester együtt felállított, akkor jön a tehetség kérdése: elfogadtatni az ötletgazdákkal egy kompromisszumos megoldást, amitől mindenki boldog lesz. Mint a Mátyás-mesében: el is rabolják a menyasszonyt, meg ne is, igyanak is a cipőjéből meg ne is, itassuk is a vőlegényt, meg ne is.

A második eset, amikor a ceremóniamestert kihagyják, és ki sem szagolja, hogy valami készül. Kezdő éveimben volt rá példa. Ilyenkor nagyon gyorsan kell reagálni, és ha szükséges, vissza kell terelni az eseményeket az ideális mederbe.

what you can study from method make additionally affiliate marketing your education
quick weight lossMod announcement please upvote for visibility
Címkék:
Kategória Blog

A honlap a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket tárolhat. Kérem engedélyezze a sütik használatát! További információ

A sütik tárolása ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. A sütik tárolását a böngészőben igény esetén korlátozhatja.

Bezárás